15. Román Filmhét

Hét új alkotással érkezik a 15. Román Filmhét az Uránia FNemzeti Filmszínházba, amely ezúttal a védjegyévé vált újhullámos munkák mellett kosztümös drámát, természetfilmet és Mexikóban játszódó túsztörténetet is bemutat. A Budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében, a Román Nemzeti Filmközpont (CNC) és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló rendezvényen komoly díjakkal elismert alkotásokat láthatunk, amelyek többsége csak most, egyszeri alkalommal kerül itthon mozivászonra – természetesen egytől-egyig eredeti nyelven, magyar felirattal. 

Az újhullámos vonalat képviseli a programban a december 7-én látható, Radu Muntean rendezte nyitófilm, amelynek címe – Întregalde– egyeldugott kis falura utal. Ennek a szomszédságában, egy kátyúba jutott terepjáró belsejében és környékén játszódik az a néhány szereplős kamaradráma, amely a kortárs román film legnagyobbjaira jellemző feszültségteremtő erővel, de a humort és a lírát sem nélkülözve beszél korunk visszásságairól. A hétköznapiban találja meg a rendkívülit, a banálisban a botrányostAndrei Huțuleac ésEmanuel Pârvu is.Huțuleac#dogpoopgirlje pimasz szatíra egy vírusvideóról, a közösségi médiáról és a cancel culture riasztó dinamikájáról, míg Pârvu Marokkó című filmje az azonos nevű játék hatásmechanizmusát modellezi egy család történetén keresztül. A kortárs román színház világából ad ízelítőt a lazán kapcsolódó jelenetek fűzéreként felépített, emlékezetes színészi alakításokat felvonultató Éjjeli őrjárat, amely magyar koprodukcióban készült, Demián József rendezésében. Szintén nemzetközi koprodukció a Cannes-ban díjazott La Civil, amelyben egy mexikói anya folytat elszánt harcot a drogkartellel, hogy elrabolt lányát visszaszerezze. A belga-román-mexikói játékfilm – Teodora Ana Mihai rendezése – dokumentarista érzékenységgel mesél az erőszakspirál működéséről. A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) sikerdarabjai közül egy különlegesség érkezik Budapestre: több mint hét éven át készült a közönségdíjas Románia vadvilága, amely a Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger találkozásához viszi el a nézőt. A filmhét december 12-én Cristi Puiu monumentális, több mint három órás filmjével zárul. A Berlinben díjazott, filozofikus Malmkrog a Monarchia idején, egy vidéki főúri kastélyban játszódik, ahol néhány arisztokrata elmélkedik életről, halálról, a világ dolgairól.

FILMPROGRAM

December 7., kedd 19:30

Întregalde

román játékfilm, r. Radu Muntean, 2021,104’

román nyelven, magyar és angol felirattal

Întregalde (Havasgáld) eldugott, elnéptelenedő kis falu Erdélyben, a Nyugati-Kárpátokban.Egy humanitárius szervezet három munkatársa az utolsó segélycsomagokat szállítja ki a környékre karácsony előtt. Afalu felé vezetőerdei úton terepjárójuk elakad. A három tősgyökeres városi, aki az imént még egy gyámoltalan – meglehet, beszámíthatatlan – öregemberen próbált segíteni, hirtelen maga is segítségre szorul. Az erdő közepén töltött éjszaka próbára teszi empátiájukat, segítőkészségüket. Radu Muntean újhullámos rendező (Jelszó: A papír kékre vált) új filmjének premierje az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt.

A nagyszerű az az Întregaldéban, hogy a román újhullám lassan húszéves íratlan szabályainak megfelelően nem próbál a szánkba rágni semmit, nem akarja sem megváltani, sem megbüntetni szereplőit, így mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, hogy mit és mennyit lát bele ebbe a jó szándékkal kikövezett mindennapi poklot taglaló történetbe. Mi a felelősségünk? Segítenünk kell-e valakin, aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, vagy el sem tudja dönteni, hogy akarja-e? Nem-e ártalmas a humanizmus, ha ugyanolyan túlzásba vihető idegológiaként tekintünk rá, mint a többire? Létezik-e önzetlenség, vagy az is csak egyfajta önigazolás? A film harsány röhögések közben fel-feldob egy-egy ilyen labdát, és így már érthető, hogy miért válogatták be az idei Cannes-i Fesztivál Rendezők kéthete szekciójába, vagy hogy miért áradozott Mihai Chirilov művészeti igazgató úgy a filmről, mint az idei legjobb román alkotásról.” (Jakab-Benke Nándor, Filmtett)


December 8., szerda 20:00

#dogpoopgirl
román játékfilm, r. Andrei Huțuleac, 2021, 78’

román nyelven, magyar felirattal

A fiatal színész-rendező, Andrei Huțuleac első egészestés direktori munkája éjfekete komédia, amely egy Dél-Koreában megtörtént eseten alapul. Egy fiatal, egyedülálló, kaotikus magánéletű banktisztviselő nő örökbe fogad egy menhelyi kutyát. Az eb a hazafelé vezető úton váratlanul a metró padlójára hány, az utasok legnagyobb felháborodására. Az incidenst valaki felveszi a telefonjával, és megosztja az interneten. A videó pillanatok alatt terjedni kezd, az események kiszámíthatatlan láncolatát indítva el. Hutuleac szatírájaaMoszkvai Nemzetközi Filmfesztiválona legjobb film és a legjobb női főszereplő (Andreea Gramosteanu) díját nyerte.

„Andrei Huțuleac valós eseményekből kiinduló, pimasz-laza szatírájában egy jóindulatú cselekedet végeláthatatlan retorziókhoz vezet. A#dogpoopgirl a modern élet velejáróinak keserű bírálata, amely felháborodott támadást indít olyan jelenségek ellen, mint a közösségi média megzabolázatlan hatalma vagy a közvélemény szeszélyes vegzálásai. A film rajzfilmekre jellemző, hullámvasút-szerű energiával kreál élesen komikus helyzeteket, ám a mögöttük meghúzódó keserűség biztosítja, hogy a befogadói élmény ne legyen felületes. (Allan Hunter, ScreenDaily)


December 9., csütörtök 20:00

Éjjeli őrjárat

magyar-román játékfilm, 2. Demian József, 2020, 113’

román nyelven, magyar felirattal

18-as korhatár

A film egy színházi társulat egyetlen éjszakájának története. A főpróba forgatagában a társulat tagjai teljes jelmezben, saját ruhájuk, pénz és mobiltelefon nélkül kénytelenek hazaindulni, kilépni a hétköznapi valóságba, miután a színházi öltözőket zárva találják. A színészek szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter, és hol kezdődik az ember? A játékfilm címe Rembrandt híres festményére utal, de csupán szimbolikusan. Ahogy a festmény esetében, melynek restaurálása során a felfedett részletek új értelmezést adtak az ábrázolt történetnek, a felszíni rétegek alatt a filmben is más rejlik, mint amire első pillantásra számítani lehet.

A film rendezője, operatőre és forgatókönyvírója Demián József, a román film egyik legendás alakja. A főszereplők közt viszontláthatjuk a magyar filmekből is ismert Mátray Lászlót (Kojot, Valan - Az angyalok völgye, Seveled, Hab, Varga Katalin balladája), Bogdán Zsoltot (Dallas Pashamende, Aglaja, Iszka utazása) és Răzvan Vasilescut (Bibliothéque Pascal).

A filmet Magyarországon a Mátrix Film forgalmazza.


December 10., péntek 20:00

La Civil

belga-román-mexikói játékfilm, r. Teodora Ana Mihai, 2021, 140’

spanyol nyelven, magyar és angol felirattal

Egy mexikói édesanya, Cielo elindul, hogy megkeresse lányát, akit a helyi drogkartell tagjai raboltak el. Mivel a hatóságoktól nem sok segítséget kap, Cielo háziasszonyból hamarosan a bosszú aktivistájává válik. A történet, amely az erőszak véget nem érő spiráljáról beszél, valós eseményeken alapul. A filmet az idei Cannes-i Filmfesztiválon, az Un Cerrtain Regard szekcióban mutatták be, ahol „Prize of Courage”-díjat nyert.

„A romániai születésű, jelenleg a belgiumi Gentben élő Teodora Ana Mihai eredetileg dokumentumfilmnek szánta aLa civilt. S habár az elkészült mű, amelyet Mihai a mexikói születésű Habacuc Antonio de Rosarióval közösen jegyez, alapvetően fikciós munka, a filmet áthatja a dokumentarista érzékenység.” (Manuel Betancourt, Variety)

A film megtekintését 16 év alatt nem ajánljuk.


December 11., szombat 15:30

Románia vadvilága / România sălbatică

román természetfilm, r. Dan Dinu, Cosmin Dumitrache, 2021, 123’

román nyelven, magyar felirattal

Az idei Kolozsvári Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíjas alkotása olyan történeteket mesél el, és olyan szereplőkkel, amilyeneket kevesen láthattak eddig. A Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger találkozásánál található Európa talán legváltozatosabb tája, állat- és növényvilága. Több mint hét éven át folyó forgatások eredménye ez a csodálatos természetfilm, amely Románia legvadabb területeit mutatja be, fókuszában az ott élő állatok izgalmas életével.


December 11., szombat 18:00

Marokkó / Marocco

román-cseh játékfilm, r. Emanuel Pârvu, 2021, 96’

román nyelven, magyar felirattal

Ki lehet-e emelni pálcikák kusza halmazából egyet úgy, hogy ne mozduljon meg a többi? Ez a lényege a marokkó nevű játéknak, amelytől a rendező filmjének címét kölcsönzi. Nem véletlenül, hiszen Emanuel Pârvu első egészestés rendezése hétköznapi cselekedeteink lehetséges következményeiről szól. A tizenéves Magda egy kórházban önkénteskedik. Amikor az apja kérdőre vonja, hová tette drága, új nyakláncát, a lány azt állítja, hogy egy beteg kisgyereknek ajándékozta azt. Az apa nem hisz neki, egyre csak hergeli magát, még akkor is, amikor kiderül, tévedett. Mindennek beláthatatlan következményei lesznek. A román új hullám legnemesebb hagyományaihoz hű film egyetemes történet egy családról, hétköznapokról, sokszor akár jószándékú, de átgondolatlan viselkedésünk morális felelősségéről.


December 12., vasárnap 16:30

Malmkrog, avagy az Antikrisztus története

román-szerb-svéd-svájci-bosnyák-macedón-brit-francia játékfilm, r. Cristi Puiu, 2019, 200’

francia-orosz-német-magyar-angol-román nyelveken, magyar felirattal

Öt arisztokrata találkozik az Osztrák-Magyar Mondarchia keleti szélén, a malmkrogi (almakeréki) főúri kastélyban, ahol halálról, filozófiáról, vallásról, háborúról, elköteleződésról és erkölcsről vitáznak. Cristi Puiu (Zseton és beton, Lăzărescuúr halála, Sieranevada)új, kosztümös filmjével a legjobb rendező díját nyerte a tavalyi Berlinale Encounters szekciójában.

A román új hullám egyik legjelentősebb alkotójának tartott Puiu hosszú, vágás nélküli jelenetekben, és gyönyörű, festményszerűen megkomponált képekben reflektál a századforduló környékén alkotó orosz filozófus, Vlagyimir Szergejevics SzolovjovHárom beszélgetés a háborúról, a haladásról és a világtörténelem végéről című művére. AMalmkrog felkavaró film, amelyben a végtelen hosszúnak tűnő, ám annál frappánsabb beszélgetések a székhez szegezik a nézőt, és ezeket az eszmecseréket olykor sokkoló, szürreális, a térből és időből kiszakadó jelenetek szakítják meg. Hossza és nehéz nyelvezete miatt nem könnyű néznivaló, de egészen biztosan megéri: aMalmkrog különleges, fojtogató hangulata, vizuális szépsége, gondolatisága és sokkoló ereje sokáig a nézővel marad.” (Deák Zsuzsanna, Librarius)

Jegyek: https://urania-nf.hu