2009 december 2-án a Budapesti Román Kulturális Intézet (1146 Budapest, Izsó u. 5.) „kulturális maratont" szervez dokumentumfilmmel, játékfilmmel és könyvbemutatóval emlékezve meg a temesvári forradalomról. A rendezvény az „Irányváltás – a 20. év" programsorozat részét képezi.
A maraton 16 órakor kezdődik öt rövid dokumentumfilm vetítésével, amelyeket az RTV Temesvári stúdiója készített: Post mortem huligánok, Mono emlékére, Egy áldozat, Rejtély: terroristák a padláson, A lelkiismerethez fordulva.
18 órakor Orbán Györgyi újságíró bemutatja Mandics György, A manipulált forradalom című kötetét, amely 2009-ben jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban. A matematikus végzettségű Mandics György író, esszéíró és publicista a romániai Facla Kiadónak és a Szabad szó napilapnak volt a szerkesztője. A Írószövetségi Tanács valamint a Temesvári Írók Egyesületének tagja, az Igaz Szó, A Hét, Orizont, Vatra, Amfiteatru, Paradox folyóiratoknak volt munkatársa, jelentős lírai és prózai műveket, valamint forgatókönyveket írt, illetve a tudományos-fantasztikus irodalom művelője.
19 órakor Stere Gulea A róka vadász lett című filmje zárja a maratont, amelynek forgatókönyvét Herta Müller – a 2009-es irodalmi Nobel-díj kitüntetettje – írta. A film egy fiatal tanárnő életét mutatja be közvetlenül a temesvári forradalom előtt, amely számos életrajzi adatot is tartalmaz az írónő életéből. A róka vadász lett Stere Gulea 1993-as rendezése, további filmjei Stare de fapt (A dolgok állása), Moromeţii (A Moromete család), Ochi de urs (Medveszem), valamint a Víkend anyával c., film, amely a 2009-es Román Filmhéten került bemutatásra Budapesten.