A Budapesti RKI Szegeden bemutatja Dumitru Solomon „ A komédia nem létezik” darabját a gyulai „Nicolae Bălcescu” Gimnázium színtársulatának közreműködésével
A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetének székházában mutatja be a gyulai „Nicolae Bălcescu” Gimnázium színtársulata Dumitru Solomon „ A komédia nem létezik” című színdarabját „ A komédia nem létezik” a nevetés-sírás
A Budapesti Román Kulturális Intézet Méhkeréken ünnepli a Román Nyelv Napját
2016 szeptember 5-én, a magyarországi hivatalos tanévkezdés napján, a Budapesti Román Kulturális Intézet elhozza Méhkerékre a nagyszebeni Gong Színház Mint sót az ételben című bábelőadást. (Petre Ispirescu meséjét színpadra adaptálta Florin Grigoraş,
A décsei, Arad megyei Junii Crișului (A Körös Ifjai) népzenei együttes először vesz részt meghívottként a 21. szöregi (Szeged) Rózsafesztiválon
2019 június 22-én 18. 45 órától a décsei, Arad megyei Junii Crișului népzenei együttes a Budapesti Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete és a Rózsahölgyek Rendjének meghívására előadást tartott a Magyarországon nagy hírnévnek örvendő és
Az 1918-as TRILÓGIA című színházi előadásra hívja a közönségét a Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete - Az 1918-as TRILÓGIA projektet a Román Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma támogatja
2018. december 6-án, csütörtökön, 18:00 órától a Budapesti RKI Szegedi Fiókintézete az O2G Kulturális Egyesülettel együttműködve, a Nagy Egyesülés Centenáriuma alkalmából mutatta be az „1918-as TRILÓGIA” című színházi produkciót, amely három
A Budapesti Román Kulturális Intézet a „Semenicul” Népi Együttes részvételét támogatja a gyulai „A gyökereknél, a forrásnál” fesztiválon
2016. október 2-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet a resicabányai „Semenicul Népi Együttes részvételét támogatja a kilencedik A gyökereknél, a forrásnál fesztiválon. A román kultúrát, nyelvet és hagyományokat népszerűsítő eseményt a Magyarországi