A Budapesti Román Kulturális Intézet 2010. február 26-án, 20 órakor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum KULTEA Klúbjában (1051 Budapest, Szent István tér 15.) a RoJazz című kiállítással és egy születésnapi koncerttel ünnepli a magyarországi és romániai kocsikkal közlekedő Jazzmozdonyt. A kiállítást a romániai Muzza Alapítvány támogatja, a zenei utazást Teodora Enache (RO) – ének, Gárfás István (HU) – gitár és Berkes Balázs (HU) – nagybőgő, művészek biztosítják.
Teodora Enache tanulmányait a Jászvásári Zeneakadémián végezte ének szakon, improvizációt és összhangzattant Johny Răducanu és Edmond Deda vezetésével tanult, valamint Maurice de Martin „Rhythm And Bongos" kurzusaira járt. 1993-ban lépett fel először a Nagyzebeni Jazz Fesztiválon, ahol elnyerte a debüt-díjat. Több nemzetközi jazz fesztiválon díjazták művészetét, Kolozsvártól, Szolnokon át Mendemig (Németország). 2002-ben jelentek meg az „On The Sunny Side Of The Street", „Jazz Made in Romania – Live in San Francisco" és a „Rădăcini" című lemezei.
Gyárfás István (a Jazzmozdony szakmai vezetője) a legnevesebb magyarországi és külföldi művészekkel lépett fel, mint például Ed Thigpennel az Oscar Peterson Trióból, Ernie Wilkinsszel a Count Basie Bigbandtől, vagy Joe Murányival a Louis Armstrong zenekar klarinétosával.
Berkes Balázs a Magyar Rádió és Televízió Zenekarának nagybőgőse, 1962-től rendszeresen fellép Vukán Györggyel, majd később Kőszegi Imrével, akivel később megalapítják a Super Trio együttest; 1990-ben Balázs Elemérrel alapítói a Creative Art Triónak. Olyan híres művészekkel és együttesekkel lépett fel mint Teddy Wilson, Art Farmer, Paquito D'Rivera, Ted Curson, Charles Tolliver, Anette Lowman, Jukka Perko, Steve Grossman, The Golden Gate Quartet.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban nyíló RoJazz című kiállítás kurátora Alexandru Şipa zenekritikus. A kiállítás több mint 30 plakáton keresztül mutatja be a legfontosabb romániai jazz-eseményeket, valamint a nemzetközi jazz-élet neves személyiségeinek romániai jelenlétét.