A bukaresti Giuvlipen társulat nyitja a „Roma Hősök” Nemzetközi Színházi Fesztivált

A bukaresti Giuvlipen társulat nyitja a „Roma Hősök” Nemzetközi Színházi Fesztivált


A 2025. május 7. és 11. között Budapesten megrendezett „Roma Hősök” Nemzetközi Színházi Fesztivál hetedik kiadásának nyitóelőadása a bukaresti Giuvlipen roma feminista színtársulatnak a krajovai Marin Sorescu Színházzal együttműködésben létrehozott „Caliban és a boszorkány” című produkciója. A Guivlipen művészeinek részvételét a Budapesti Román Kulturális Intézet is támogatja.

A Mihaela Drăgan által írt és rendezett „Caliban és a boszorkány” Shakespeare „A vihar” című művének radikális újragondolásán alapul. A fiktív valóságban játszódó előadásban a fehér európaiak és a színesbőrűek közötti hatalmi dinamika megfordul. Ebben az újragondolt világban a romák hatalomra törnek és gyarmatosítják Nyugat-Európát, Prospero, a roma és keresztény kormányzó pedig a „civilizáció” nevében leigázza a fehér európaiakat. Sycorax, az eredeti darabból kizárt boszorkány végre hallatja a hangját, míg Caliban, az engedelmes európai rabszolga a lázadás szimbólumává válik. Az előadás arra készteti a nézőket, hogy szembesüljenek a gyarmatosítás, a rabszolgaság és a rendszerszintű elnyomás mélyen gyökerező örökségével.

Írta és rendezte: Mihaela Drăgan
Románra fordította: Izabela Tiberiade
Szereplők: Zita Moldovan, Nicoleta Ghiță, Anastasia Dade és Iulia Colan
Jelmezek: Zita Moldovan és Adelina Găliceanu
Díszlet: Lia Dogaru
Zene: Andrei Horjea
Koreográfia: Răzvan Rotaru
Gyártó: Marius Pîrlea
Technikai vezetés: Cristian Petec/Mihai Manea
Hangmérnök: Daniel Feneșan/ George Udrea

Trailer itt.


A Független Színház Magyarország immár hetedik alkalommal rendezi meg az Európai Unió első nemzetközi cigány színházi találkozóját. A Roma Hősök – Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál 2025. május 7–11. között várja a közönséget a társszervező Eötvös10 Művelődési Házban. Ez az öt nap a színház ünnepe, ahol együtt tisztelgünk a független színházi művészek, drámai hőseik és a roma közösségek előtt.A Független Színház által szervezett „Roma Hősök” Nemzetközi Színházi Fesztivál olyan társadalmi kérdéseket tár fel, amelyek általában tabunak számítanak, nyílt párbeszédet teremtve romák és nem romák, művészek és a társadalom szélesebb csoportjai között.

Az előadások között romániai, írországi, olaszországi és magyarországi produkciókat láthat a közönség eredeti nyelven, angol és magyar felirattal.Minden előadás után közönség találkozóra kerül sor, ahol a nézők személyesen is megismerhetik az alkotókat. A beszélgetéseket a HowlRound Theatre Commons élőben közvetíti, így online is követhetőek. A színházi programok mellett a látogatók megtekinthetik Oláh Norbert „Anakronisztikus sci-fi” című kiállítását, valamint a Romano Kher tárlatát.



Az előadások között hazai, olaszországi, romániai és ír produkciók is bemutatkoznak eredeti nyelven, angol és magyar felirattal. Minden előadás után közönség találkozóra kerül sor, ahol a nézők személyesen is megismerhetik az alkotókat. A beszélgetéseket a HowlRound Theatre Commons élőben közvetíti, így online is követhetőek. A színházi programok mellett a látogatók megtekinthetik Oláh Norbert „Anakronisztikus sci-fi” című kiállítását, valamint a Romano Kher tárlatát.

Részletes fesztiválprogram:

Május 7. - 19:00 - Fesztiválmegnyitó: „Caliban és a boszorkány” - Giuvlipen Társulat (Románia)
Május 8. – „Szarkák a villanyoszlopon” (Magpies on the Pylon) – Traveller Wagon Wheel Társulat (Írország)

Május 9. – „Bo-ra várva” (Waiting for Bo) –Rampa Prenestina Társulat (Olaszország)
Május 10.„Emberevők” (Cannibals) – Független Színház Magyarország
Május 11. – 19:00 – Záróelőadás: „Mariella Mehr élete” (The Life of Mariella Mehr) – RS9 Színház


Továbbirészletek a fesztiválról itt.