2012. március 7-én, szerdán 18 órakor, a Budapesti Román Kulturális Intézet (1146 Bp. Izsó u. 5.) két rendezvénnyel jelentkezik: a Street Art a fotóművészetben című nemzetközi kiállítás megnyitójával, valamint Cristi Puiu Aurora című filmjének vetítésével, az Anjou Lafayette filmforgalmazó cég képviselőjének, Venczel Endre jelenlétében.
A Street Art a fotóművészetben c. kiállítás január 18. és február 29. között az Intézet szegedi fiókintézetében vendégeskedet (kurátora és társszervezője Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke). Az 50 fotót a Romániai Fotóművészek Szövetségének zsűrije (Viorel Simionescu, Balási Csaba és Radu Igazság) válogatta, 23 román, magyar, ukrán és szerb fotóművész alkotásaiból, akik romániai és európai városokban az utcai művészet sajátos sokszínűségét örökítették meg.
A kiállitás 2012.április 1-ig tekinthető meg.
A kiállítás-megnyitót követően 19.00 órakor, a márciusi Film Klubbal folytatódik az est Cristi Puiu Aurora című filmjének vetítésével, amely nagy sikerrel szerepelt 2011 októberében a Román Filmhéten. Bevezetőt mond Venczel Endre, Anjou Lafayette magyarországi filmforgalmazó cég vezetője, aki a román rendező stílusát és témaválasztását fogja részletesen ismertetni a kortárs magyar film kontextusában.
Aurora, r. Cristi Puiu
A panellakás konyhájában egy férfi és egy nő Piroska nagymamájáról beszélgetnek, halkan, vigyázva, nehogy felébresszék a szomszédos szobában alvó kislányt. Egy városszéli beépítetlen telek elhagyott munkagépei mögül egy férfi figyel egy családot… A férfi magányosan járja a város utcáit, miután megszerezte a vadászfegyverének ütőcsapszegeit. A férfi 42 éves, Viorelnek hívják, furcsa gondolatok nyomasztják, fel-alá kószál a városban és egy különös cél vezérli.
A főszerepben: Cristi Puiu
Hossz: 183 perc