A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete részt vett a Szeged Napja Ünnepségsorozaton
2015 május 22-én pénteken 17. 00 órakor, a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete Cristian Fodor énekes és a Gyulafehérvári „Dor” népzenei együttes folklórműsorával részt vett a Szeged Napja Ünnepségsorozaton (2015 május 15–25).
„A hagyomány folytatódik – Brâncoveanu 300” című kiállítás a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi fiókintézetében
2014. december 5-én, pénteken 18. 30-kor, a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében nyílt „A hagyomány folytatódik – Brâncoveanu 300” című tematikus kiállítás, amelyet a Ştefan Oroian képzőművész által vezetett gyulai „Pro
Dr. Radu Preda előadása a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében „Kommunizmus. Egy füstbe ment modernitás”
2014 november 7-én, pénteken 18. 30-kor, dr. Radu Preda egyetemi docens „Kommunizmus. Egy füstbe ment modernitás” címmel előadást tartott a Budapesti RKI Szegedi Fiókintézetetének székházában, mely a kolozsvári EIKON Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent,
Hommage à Maitec – a Budapesti RKI Szegedi Fiókintézetének kiállítása
2014. szeptember 30-án kedden, 18. 30-kor a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetének székházában nyílt a Hommage à Maitec című csoportos szobrászati és grafikai kiállítás elismert magyarországi és romániai művészek munkáiból, mindannyian
ICR Budapesta a sprijinit participarea Ansamblului Folcloric „Valea Someşului" din Gherla la Festivalul „La obârşii, la izvor” de la Gyula, 28 septembrie
Institutul Cultural Român Budapesta a sprijinit participarea Ansamblului Folcloric Valea Someşului din Gherla la cea de-a şaptea ediţie a Festivalului de promovare a culturii, limbii şi tradiţiilor populare româneşti – „La obârşii, la izvor”. Spectacolul
„A román népviselet meséje” című kiállítás megnyitója a Budapesti Román Kulturális Intézetben
2014. szeptember 22-én, 18. 00 órakor a Budapesti RKI termeiben nyílt a „A román népviselet meséje” című kiállítás. A kiállításon bemutatkozott dr. Adina Nanu egyetemi tanár, a kiállítás szervezője, valamint a Romániában mindezidáig egyetlen népviselet-történeti
A Román Kulturális Intézet első alkalommal rendezte Budapesten a „Román Jazznapokat”
2014 szeptember 16–17. között 20. 00 órai kezdettel a Budapesti Román Kulturális Intézet útjára bocsátotta a „Budapesti Román Jazznapok” című rendezvénysorozatát a magyar főváros legjelentősebb jazzklubbjában, a Budapest Jazz Clubban. A magyarországi
A Budapesti Román Kulturális Intézet „Zenei gyöngyszemek” koncertje Anca Iarosevici (térdhegedű) és Bogdan Mihăilescu (klasszikus gitár) előadásában
2014. június 13-án, 19 órakor, a Budapesti Román Kulturális Intézet, Magyarország fővárosának közelében, a gödöllői Királyi Kastély Dísztermében mutatta be a „Zenei gyöngyszemek” sorozatának legújabb klasszikus zenei koncertjét. Az est során Antonio
Egy rendezvény Dimitrie Gusti szociológus és Iosif Berman fotográfus emlékére a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében
2014. május 16-án, 17. 00 órakor, a Budapesti Román Kulturális Intézet két egymáshoz kapcsolódó kulturális rendezvényt szervezett Szegedi fiókintézetének székházában: a Bukaresti Egyetem professzorának, dr. Rostás Zoltán tudományos előadása Dimitrie
A Kelet-Mediterrán Tanulmányok Központja és a Budapesti Román Kulturális Intézet nyilvános történelmi előadása a Budapesti Közép-európai Egyetemen
2014. március 28-án, pénteken 17. 30-kor Dr. Ovidiu Cristea „Hírek, politika és háború: Havasalföld és Moldva kapcsolata Dél-Erdéllyel” („News, Politics and War: Wallachian and Moldavian Correspondence with Southern Transylvania”) címmel nyilvános előadást
Hét évtizede hunyt el Benjamin Fundoianu – emlékkonferencia Tudor Arghezi. A föld lelkéből vétetett – kötetbemutató a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi fiókintézetében
2014. március 21-én, pénteken 17. 00 órakor a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete a Dugonics tér 2. sz. alatti székházában emlékkonferenciát tartott Hét évtizede óta hunyt el Benjamin Fundoianu címmel. Előadást tartott dr. Speranţa
„Az Európai Unió városai” fotóművészeti kiállítás a Budapesti RKI Szegedi Fiókintézetében
2014. január 17-én, 17. 00 órakor, a Román Kultúra Napja (január 15. ), valamint a Magyar Kultúra Napja (január 22) alkalmából a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében nyílt „Az Európai Unió városai” című fotóművészeti kiállítás