


A Budapesti Román Kulturális Intézet Radu Jude rendező legfrissebb, Sebhelyes szívek című filmjét mutatta be a 2017. március 1-10. között megrendezett Frankofón Filmnapokon.
A filmet március 2-án, 18.30, valamint március 6-án 15.30 órától vetítették az Uránia Nemzeti Filmszínházban (VIII. ker. Budapest. Rákóczi út 21.), angol, illetve magyar felirattal.
Az Aferim (2015) nemzetközi sikere után, amely a Berlini Filmfesztiválon elnyerte az Ezüstmedve-díjat és amely a 2015-ös év legnagyobb román box-office sikere volt, Radu Jude 2016-ban rendező-forgatókönyvíróként vágott bele a Sebhelyes szívek forgatásába. A film Max Blecher azonos című önéletrajzi regényének szabad feldolgozása. Az 1937-ben zajló történtet főszereplője a húsz éves, csonttuberkulózisban szenvedő Emanuel, akit egy tengerparti szanatóriumban kezelnek.
A Sebhelyes szívek a Locarnói Filmfesztiválon elnyerte a Nemzetközi Filmszövetség Don Quijote különdíját, továbbá számos filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt.
A korábbi évekhez hasonlóan a Budapesti Román Kulturális Intézet idén is társult a Magyarországon akkreditált frankofón nagykövetségekhez és kulturális intézetekhez, akikkel közösen szervezik meg a Frankofónia Fesztivált. Ennek részét képezik a Frankofón Filmnapok is. További információk a fesztiválról és jegyekről a Francia Intézet honlapján: http://www.franciaintezet.hu.
Filmelőzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Fjt8-HPIAD8
Az esemény honlapja:
http://www.franciaintezet.hu/hu/cikkek/programok/mozi/sebhelyes-szivek.html
http://urania-nf.hu/hu/frankofon-filmnapok-2017/_7-frankofon-filmnapok-sebhelyes-szivek