A Budapesti Román Kulturális Intézet a Budapesti Francia Intézettel közösen 2010 március 19–20. között Kartezianizmus – fenomenológia – teológia címmel egy kollokviumot szervez Jean-Luc Marion tiszteletére. A filozófus Jacques Derrida tanítványa, valamint a kortárs katolikus filozófia vezéralakja. Marion a posztmodern szemléletet az egyházatyák bölcseletével, a misztikus teológiával, fenomenológiával és a modern filozófiai irányzatokkal gazdagítja. Bár tudományos munkásságának jelentős része Descartes, valamint Martin Heidegger és Edmund Husserl fenomenológiájával foglalkozik, mégis az egyértelműen vallásos témájú írásait övezi általános figyelem. 2008-ban a Francia Akadémia Mariont az egyházügyi „halhatatlan" tagnak választotta, amely tisztséget korábban Lustiger kardinális töltött be.
A kollokvium jelentőségét emeli, hogy a filozófus mellett lengyelországi és olaszországi vendégek is felszólalnak, valamint két romániai tanítványa is jelen lesz: dr. Cristian Ciocan és Virgil Ciomoş egyetemi professzor
Cristian CIOCAN a Román Fenomenológiai Társaság alapító tagja (2000), A Bukarest Egyetem filozófia tanszékén a Fenomenológiai Tanulmányok Központja alapítója (2002), a Nordic Society for Phenomenology tagja (2006), az kulturális párbeszédet elősegítő fenomenológiai és hermeneutikai Euró-Mediterán Hálózat tagja (2007), a Párizsi Nemzetközi Filozófiai Kollégium romániai levelező tagja, valamint a Román Fenomenológiai Társaság ügyvezető elnöke. 2006–2008-ban a Humboldt Alapítvány Roman Herzog kutatási ösztöndíjjal, valamint 2002–2005 között a Romániai Francia Nagykövetség állami kutatási ösztöndíjjal támogatta munkásságát. Főbb művei: Moribundus sum: Heidegger és a halál kérdésköre, Levinas Concordance (társszerző: Georges Hansel).
Virgil CIOMOŞ a kolozsvári „Babeş-Bolyai" Tudományegyetem Filozófia szakának tanára, a Filozófia és Logika tanszékvezetője, a Studia Phaenomenologica folyóirat szerkesztőségi tagja, valamint a Román Fenomenológiai Társaság tagja. Franciaországban folytatott dokumentációs és szakirányú kutatásokat, 1999-ben az I. Párizsi Egyetemen a Panthéon-Sorbonne-nak volt meghívott előadója, továbbá Poitiers-i Egyetemen (2000, 2001, 2002, 2005, 2006, 2007), és a Lyoni Egyetemen (2003) oktatott. A Toulouse-i Filozófiai Társaság tagja, illetve a Román Fenomenológiai Társaság alapító tagja és tiszteletbeli elnöke (2000–2004). Művei: Idő és örökkévalóság, Arisztotelész Fizikája IV 10–14. Fenomenológiai megközelítés, Paideia Kiadó, Bukarest, 1998. Lelkiismeret és változás a Tiszta ész kritikájában. A kantianizmus architektonikus perspektívája, Humanitas, Bukarest, 2006. Etre(s) de passage, francia nyelven jelent meg a Zeta-books kiadónál 2009-ben. 2005-ben a francia oktatási miniszter Jacques Lang előterjesztésére Franciaország Miniszterelnöke „Les Palmes Académiques" Lovagrenddel tüntette ki.
Francia nyelvű konferencia, magyar nyelvű tolmácsolással
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködésével
Kartezianizmus – fenomenológia – teológia
Jean-Luc Marion Közép- és Délkelet-Európában
Március 19., péntek
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Piliscsaba, Egyetem utca 1.
15.00–15.15
Megnyitó beszéd: Francois Laquieze, Együttműködési és kulturális tanácsos, és Botos Máté, a PPKE bölcsészettudományi egyetem dékánja.
15.15–16.15
Jean-Luc Marion prof. nyitóelőadása: A fenomének felosztása objektumokra és eseményekre
16.15-16.30
Kávészünet
Első ülésszak
Elnök: Wojciech Starzyński
16.30-17.15
Vető Miklós: Marion istenértelmezése
17.15-18.00
Sylvain Camilleri: Fenomenológia, teológia és írás, Jean-Luc Marion munkásságának tükrében
18.00-18.30
Kérdések, hozzászólások, vita
Március 20., szombat
Budapesti Román Kulturális Intézet, Izsó utca 5.
9.30–9.45
Köszöntő beszédet mond: Brînduşa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója
Második ülésszak
Elnök: Cristian Ciocan
9.45–10.30
Boros Gábor: Descartes szeretet fogalmától az erotikus fenoménig
10.30–11.15
Pavlovits Tamás: A Pascalt értelmező Marion
11.15–11.30
Kávészünet
11.30–12.15
Wojciech Starzyński: Jean-Luc Marion fenomenológiája valóban karteziánus?
12.15–12.45
Kérdések, hozzászólások, vita
12.45–15.00
Ebédszünet
Harmadik ülésszak
Elnök: Vető Miklós
15.00–15.45
Cristian Ciocan: A látható és láthatatlan interregnuma: a kép paradigmái Jean-Luc Marion filozófiájában.
15.45–16.30
Takács Ádám: Tekintettel. A tárgy fenomenológiája Jean-Luc Marion filozófiájában
16.30–17.00
Kérdések, hozzászólások, vita
17.00–17.15
Kávészünet
17.15–18.00
Virgil Ciomoş: A láthatatlan fenomenológiája és keresztény apofatizmus
18.00–18.45
Claudia Şerban: A lehetetlen és a fenomenológia a „Negatív bizonyosságok" tükrében
18.45–19.30
Jean-Luc Marion professzor összefoglalója és válasza az előadásokon elhangzottakra.
Az összes előadás francia nyelven hangzik el, magyar nyelvű tolmácsolással.