HIRLEVÉL
Ha szeretne kapni ICR hírlevelet, kérjük, adja meg e-mail címed:

 
 

„Varga Katalin” a Terror Háza Múzeumban – vendég: Iulia Popovici ujságíró, aki Győri Márk operatőrrel beszélget–

Csütörtök, 19 május 2011

2011. május 19-én, csütörtökön a Budapesti Román Kulturális Intézet folytatja a Terror Háza Múzeummal közösen szervezett vetítéssorozatot, az Andrássy út 60-ban, Peter Strickland, Varga Katalin című filmjével, Iulia Popovici ujságíró jelenlétében.

A Szembesítés. Románia román szemmel sorozat mostani részében a Budapesti Román Kulturális Intézet a magyar közönség számára egy koprodukcióban készített brit-román-magyar filmet mutat be. A film két hangmérnöke, ifj. Erdélyi Gábor és Székely Tamás valamint Kovács György hangtechnikus elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kiemelkedő művészi teljesítményért járó Ezüst Medve díját, a rendező, Peter Strickland pedig az Európai Filmakadémia Az év európai felfedezettje-díját.

Varga Katalin (2009), r. Peter Strickland
Borlán Antal szerető felesége egy percig sem gyanítja, hogy szelíd férje ifjúkorában egy szörnyű bűnt követett el. Antal abban a hiszemben él, hogy Isten megbocsátott neki, amelynek bizonyítéka nem más, mint felhőtlen házassága. Ám a bosszúálló angyal, Varga Katalin képes még a kígyófészekbe is elmenni az elégtételért: az évekkel korábban megerőszakolt Katalin közös gyereküket, Orbánt is felhasználja a megtorlás érdekében.
A főbb szerepekben: Péter Hilda, Tankó Norbert, Pálffy Tibor, Roberto Giacomello, Andrea Gavriliu, Kántor Melinda, Kozma Attila, Mátray László.
Időtartam: 82 perc.

A Varga Katalin című film vetítése 16:30-kor kezdődik, majd 18 órakor Górácz Anikó (a Forradalmárok – Az új évezred román filmművészete című kötet szerzője) vezeti az esti beszélgetést, amelynek további résztvevői Iulia Popovici színikritikus és Győri Márk a film operatőre.

Iulia POPOVICI New Yorkban, Poznańban, Varsóban és Bécsben tartott előadásokat a román színházról, drámai műhelyeket irányított, valamint rendszeresen publikál a romániai Man.In.Fest, Vatra, Dilema Veche és a lengyelországi Dialog c. folyóiratokban. Lia Bugnar, Gianina Cărbunariu, Peca Ştefan, Göncz Árpád, Georg Büchner, Thuróczy Katalin drámaköteteihez valamint Ana Blandiana és Ioana Ieronim versesköteteihez írt előszót, bevezetőt és utószót. A magyar nyelvű Kortárs román drámák című kötetet válogatta és szerkesztette (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2008). 2006-tól a Cartea Românească kiadó dráma-sorozatának a sorozatszerkesztője. Az Un teatru la marginea drumului (Egy útszéli színház – Cartea Românească, 2008) című kötet szerzője, valamint a Dan Lungu és Radu Pavel Gheo által szerkesztett Tovarăşe de drum. Experienţe feminine în comunism (Útitársak. Asszonysorsok a kommunizmusban – Polirom, 2008) c. kötet társszerzője.

A rendezvény on-line követhető a www.terrorhaza.hu honlapon.

Csütörtök, 24 május 2012 04:58
 Română |  Magyar nyelven
KERESŐ

HIRLEVÉL

Támogatók Média tánogató Partner Intézmények

    MONDD EL EGY BARÁTNAK
Küldés (e-mail):
*
Feladó (email):
*
Üzenet (nem kötelező):
Írja be a mezőbe a kódot a képen mellette:
 » *